Zalatnay Sarolta
A művésznő hét évig tanult klasszikus zenét, zongorát, és hangképzést. Szülei operaénekesnek szánták mezzoszoprán hangjával, de egy mandulaműtét következtében meghiúsult ez a terv, mára bátran mondhatjuk, hogy egy ország szerencséjére, így hamarosan a rockzene kerítette hatalmába. Tehetsége 1963-ban mutatkozott meg először, egy gimnáziumi előadás során, ahol Komár László is felfigyelt különleges hangszínére. Első nagy sikerét 1966-ban, a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján aratta, ahol második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal, majd 1967-ben megnyerte a Fesztivált a Nem várok holnapig című számmal, amelyet az Omega együttes kísért. Az 1971-es Táncdalfesztiválon a Fák, virágok, fény című dal hozta el számára az újabb első díjat. Olyan népszerű zenkarok kísérték a pályafutása során, mint a LGT, Scampolo, Bergendy, Omega, Metro, Generál, a Skorpió együttes is.
Díjai:
Táncdalfesztivál: Első díj (1967)
Táncdalfesztivál: Előadói díj (1967)
Táncdalfesztivál: Arany Mikrofon-díj (1967)
Táncdalfesztivál: Első díj (1971)
Magyar Tolerancia Különdíj (2013)
Magyar Toleranciadíj (2015)
Magyar Érték-díj (2016)