Derzsi György
Leírás:
1973-ban született Pozsonyban. 1997-2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. 2001-2002 között a Budapesti Operettszínház tagja, majd szabadúszó művészként főszerepeket játszott a komáromi Jókai Színházban és a Győri Nemzeti Színházban.2013-ban a Komáromi Lovasszínház színész-rendezője lett.2014-ben megírta első zenés darabját "Kincsem" címmel, amelyet a Komáromi Magyar Színház mutatott be nagy sikerrel.
Majd 2019-ben a Papp László Sportarénában láthatta a közönség az általa megzenésített Vörös Rébék című musical balladát. Szerelmem, Sárdy és Lehár című önálló estjeivel már a világ számos pontján aratott sikert.