Ambrus Rita

50 éves Táncdal Fesztivál
Leírás: 

 

Rita az egyik legsokoldalúbb magyar énekesnő. 13 éves kora óta áll színpadon, azóta dolgozott szólóban, neves előadók meghívott vendégeként, vokálozott ismert énekesek mögött, adta a hangját rajzfilm figurának, szerepelt filmben és színházi darabban, szórakoztató zenekarok élén több műfajban is énekelt, mindemellett pedig énektanárként igyekszik átadni a tudását tanítványainak. Korábban 4 évig tagja volt a a Bergendy együttesnek, mellyel  EMeRTon-díjat nyertek. Azután éveken keresztül a Stefano & Rita nevű duettben énekelt Stefano Favaro-val, akivel Velencében ismerkedett meg. Két albumuk jelent meg, 2005-ben Mindörökké/Non armani/, 2006-ban pedig Szivárvány címmel. A páros éveken át járta az országot, és nagyszerű koncerteket adtak. 2011-ben az Eurovíziós Dalversenyen is szerepelt, mint Wolf Kati vokalistája. Az idei évben Geszti Péter legújabb formációjának énekesnőjeként járja az országot nagy sikerrel.